Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely
2022. június 2.

Talyigás Péter a Magyar Bridzs Szövetség új elnöke

Az elnök, illetve az elnökség lemondása után tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Bridzs Szövetség. Járai Zsigmond két éve vette át a szövetség irányítását, utódjának az egyetlen jelöltet, az eddigi alelnököt, Talyigás Pétert szavazta meg a közgyűlés, a leköszönő elnököt pedig tiszteletbeli elnöknek választotta.

Nagyiván Gábor
2022. június 1.

Nemzetközi Budapest Bridzs Fesztivál 2022, párosverseny

Ahogy mindegyik fesztiválon, a „nagy” csapat- és párosverseny mellett idén is kiegészítő versenyszámokkal színesítették a fesztivált a szervezők. Régebben az egyéni, az IMP és a vegyespáros versenyek voltak a mellékszámok, idén egy Ukrajna elnevezésű villámpáros és egy BAM csapatverseny volt a plusz esemény.
Hazai Tamás
2022. május 29.

IBBF BAM: Bumm!

Az IBBF BAM-versenyén Nyugat helyén 2 káróban lettem felvevő. A licitből nyilván látható, hogy az összeszokottság nem tökéletes, ettől viszont még le kell játszani a partit.
Nagyiván Gábor
2022. május 29.

Nemzetközi Budapest Bridzs Fesztivál 2022, csapatverseny

Kezd régi fényében tündökölni a Nemzetközi Budapest Bridzs Fesztivál, hiszen a tavalyihoz képest néggyel több, azaz 41 csapat nevezett az egyik főeseményre, az Éliás Imre Emlékversenyre. A magyarokon kívül Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Spanyolország, Szerbia és Szlovákia játékosai vettek részt a versenyen, közülük számosan a junior korosztályt képviselve. Szóval igazi nemzetközi versenyt láthattak a LoveBridge szoftverével és tabletjeivel lebonyolított fesztiválon mindazon érdeklődők, akik nem a helyszínen, hanem otthonról követték figyelemmel az eseményeket. A Visoft cég által kifejlesztett LoveBridge ugyanis olyan, kimondottan a bridzs számára alkotott szoftver, mely alkalmas arra, hogy élőben, vagy akár utólag is követni lehet minden asztalt, minden licitmenetet, és lépésről lépésre a játékot is. Ez tehát az utókor számára is jelentős bridzs kordokumentum lehet, mely megmutatja, hogyan játszották 2022-ben a bridzset. Itt jegyezzük meg, hogy bár a nagy mezőny igen örvendetes, mégis rossz a szájíz, amikor azt nézzük, hogy mindössze 16 magyar csapat indult, a vidékiek közül pedig egy se… Pedig a szövetség igen dicséretes módon mind a nevezési díjak, mind az elszállásolás tekintetében jelentős anyagi támogatást ajánlott fel a vidéki játékosoknak, ha részt vesznek a versenyen.

Gulyás Dániel
2022. május 26.

IMP-bajnokság 2022, 4. forduló

Véget ért az idei IMP-bajnokság, mely igen kurta, és így furcsa lett. A kevesebb játéknap, kevesebb leosztás miatt nem biztos, hogy az az eredmény született, ami 8 játéknap után lett volna, kevesebb volt a hibázási, javítási lehetőség, sokkal többet nyomott a latban egy-egy parti, a kimaradási korrekciókról nem is beszélve – a verseny végén többen vártuk a manuálisan kijavított végeredményt, mi például az ötödik, feljutást érő helyen várakoztunk, mire kijött az eredmény, már hetedikek lettünk... De persze ilyen (is) a sport.

Nagyiván Gábor
2022. május 25.

Országos Csapatbajnokság 2022, döntő

A hétvégén bonyolították le a Récsei Centerben az Országos Csapatbajnokság döntőjét. Ez a legrangosabb magyar verseny, melyen a játék ezúttal is a LoveBridge szoftverével és tableteken zajlott, így nem kellett a helyszínen kibicelni, mert az összes mozzanatot követni tudták otthonról is az érdeklődök. Annyi változás történt, hogy a LoveBridge új dizájnnal jelentkezett, mely kiválóan működött és nem is néz ki rosszul, de az a sejtésünk, hogy nem ez lesz a végleges változat. A döntőbe négy budapesti csapat jutott, a GAMAX, a Galim, a Budaörs 17 és a FÉSZEK. A Gamax és a Galim a Budapest Bajnokság (hivatalosan KMOR) I/A osztályában az első két helyen végzett, így ők kiemeltként automatikusan jutottak a legjobb négy közé. A maradék két helyért a Bp. 3–6. helyén végző csapatok a legjobb négy vidéki csapattal kibővítve egy újabb versenyen vettek részt, melyből a Budaörs 17 és a FÉSZEK jutott tovább (a budaörsiek 7.-ek voltak, beugróként indultak).

Gulyás Dániel
2022. május 20.

IMP-bajnokság 2022, 3. forduló

A 3. fordulón is túl van a mezőny, azaz már csak egy játéknap van hátra az idei rövid IMP-bajnokságból. A hétvégén az országos csb, jövő héten pedig az IBBF zajlik egész héten, sűrű lesz a szezon vége – annyira, hogy a kupadöntőkre majd csak szeptemberben kerül sor.
Fazakas Gergely
2022. május 12.

Kié az 1-es magasság? – IMP-bajnokság I/B, 1. és 2. forduló

„Az 5-ös magasság az ellenfélé” – gyakran mondott és nemritkán megcáfolt igazság, ahogy Gulyás Dániel heti, a dupla gémekről szóló beszámolójából is kiderül. „És a 3-as magasság is” – teszik hozzá sokszor. Vagyis a 2-es magasságon sokszor nem jó játszani hagyni fitjében az ellenfelet. De mi a helyzet az 1-es magassággal? Három parti az I/B első két fordulójából, ahol hagyták az ellenfelet a kezdő liciten játszani.
Gulyás Dániel
2022. május 11.

IMP-bajnokság 2022, 2. forduló

A második játéknap is véget ért, ezzel pedig már a rövidített IMP-párosbajnokság feléhez értünk. Minden osztályban játszottak, már alakul, ki küzd a feljutásért vagy bajnoki címért, és kiknek kell hátrafelé tekingetniük, mivel a kiesés réme fenyegeti őket.
Kuttner György, Nagyiván Gábor
2022. május 9.

Ottlik Géza bridzséletrajza – Ottlik 110 – javított kiadás

Száztíz éve, 1912. május 9-én született Ottlik Géza. A világhírű szakíró, a bridzsjáték megújítója. A lejátszás mesterfogásainak legtermékenyebb kidolgozója. Sportújságíró, a magyar bridzs elkötelezett krónikása, sőt aktivistája. Válogatott versenyző, többszörös bajnok. Általa a világ valaha élt legjobb játékosának tartott Cohen Rafaellel együtt a magyar bridzs legelismertebb személyisége: örökös bajnok és a szövetség tiszteletbeli tagja. Tíz évvel ezelőtt összefoglaltuk bridzses életútja állomásait. Most, hogy hagyatéka bridzs vonatkozású dokumentumait átnézhettük, ezt újakkal egészítjük ki. Akkor biztosak voltunk abban, hogy semmit sem hagytunk ki, most pedig abban, hogy ez az új összeállítás sem teljes.